Spotify Apple Music Tidal Deezer

Március idusán újra Budapesten

A több éves hagyomány 2013-ban sem szakad meg! Március közepén, újra a fővárosban lépünk fel, most is Újbudán, de ezúttal új helyszínen, a Barba Negrában! A Móricz Zsigmond körtértől néhány perc alatt könnyen elérhető helyről érdemes tudni, hogy 1200 m2 területtel, 8 méteres belmagassággal, profi színpaddal, valamint fény és hangtechnikával rendelkezik, így minden adott egy parázs hangulatú koncerthez nemzeti ünnepünk előestéjén, ahol a szentesi Déli Brigád lesz a vendégzenekarunk!

A kedvezményes árú (1600 Ft) elővételes jegyek a Barba Negra Music Club recepcióján (1117 Bp. Prielle Kornélia u. 4.) minden nap 8.00 és 23.00 között, illetve a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. mail címen lesznek kaphatók. A Barba Negra megközelíthető a Batthyány tértől a 41-es villamos Fővárosi Művelődési Ház megállójáig, vagy a Móricz Zsigmond körtérről a 47-es és 18-as villamosokkal a Fővárosi Művelődési Ház megállójáig utazva.
A közelben található a Kosztolányi Dezső tér is ahonnan mindössze 10 perces sétával érhető el a club.

A koncert hivatalos Facebook esemény oldalához kattints ide!