Segítő kéz a Kárpátalján maradt magyaroknak
Az orosz-ukrán háború kitörése óta aggódva figyeljük a kárpátaljai magyarság sorsának alakulását. Kötelességünknek érezzük, hogy ebben a helyzetben segítő kezet nyújtsunk a szülőföldjükön maradt embereknek. Ezért a március 14-ei budapesti koncert bevételéből őket szeretnénk támogatni.
Az elmúlt napok azzal teltek, hogy egy megbízható helybéli szervezetet találjunk ehhez. Kárpátaljai barátainkon keresztül és az ő ajánlásukra jutottunk el a Remény a Kárpátaljai Gyermekeknek Jótékonysági Alapítványhoz. Ez egy 2017 óta, a beregszászi járásban működő segélyszervezet. Tudtunk beszélni telefonon a vezetőjükkel, Krisztinával. Megszoktuk már, hogy a médiából érkező hírek, sokszor nem fedik a valóságot, így megkértem, hogy meséljen a személyes tapasztalatairól. Elmondta, hogy a tárgyi adományokat az új ukrán szabályozás szerint elkobozzák a határon és onnan egy központi raktárba kerül, így végül pont a kárpátaljai magyarok nem részesülnek belőle. A számlák be vannak fagyasztva, a banki szolgáltatás sem igazán működik, így sokan még a fizetésükhöz sem tudnak hozzájutni. Ennek ellenére közösen kitaláltuk a megoldást, hogyan jut majd el hozzájuk az anyagi segítség, amit helyben fordítanak a szükséges árukra.
Tehát a budapesti visszatérésünk a Barba Negra-ban, azaz a 2022-es Nemzeti Dal Ünnep egyben támogatói koncert is! A pólós standunkon lesz egy kihelyezett gyűjtődoboz, így mindenki hozzá tud járulni ehhez pluszban a belátása szerint.